Hófehér díszek házilag – szódabikarbónából. – FRISSÍTVE!!!

Mentés PDF fáljbaNyomtatás

       Természetesen én is gyorsan ki akartam próbálni, annyira gyorsan, hogy el is kapkodtam. Túl vékonyra nyújtottam, túl kicsi formákat használtunk, és mintha az arányok sem lettek volna jók.

De ma, ma újrakevertem, és valami csodás “tésztám” lett. Amikor kész lett, gyorsan beletettem egy műanyag dobozba, aminek teteje is van. Nem volt nagyon forró, így át is gyúrtam sietve a két kezemmel, állagra olyan, mint a marcipán.
Így lezárva hagyom kihűlni, délelőtt csináltam meg, most este van, ez idő alatt háromszor gyúrtam át, és tettem vissza rögtön a tálba.

A anyag olyan mint a marcipán. Tökéletesen sima, formázható. Szilikonos sütőpapíron nyújtottam és szaggattam. Egy idő után átázik a papír, elég megfordítani, vagy cserélni kell, mert tapadni fog rá.
Gyúrtam bele fehér csillámport, jót tett neki, sőt!!
Barátnőmtől elkunyiztam a szaggatóit, van pár nagyobb darabja, de a kedvencem a szarvas.
Szaggatás után kilyukazgattam a szalag helyét, méghozzá egy toll letekert végével (szívószálat az előbb olvastam, holnap azzal fogom).
Radiátorra tettem, szintén szilikonos sütőpapírra, először fejjel lefelé – majd fél óra múlva megfordítottam, addigra megkérgesedett. Óvatosan fordítsuk, mert még könnyen törik.
3 óra múlva megszáradt. Újabb adag pedig már ott pihen a konyhapulton…

A pontos adagok:

alapanyag egységben mérve térfogatra mérve súlyra mérve 0,5 kg-os csomaghoz
Számolva

Keményítő
étkezési, fehér színű

1 egység 200 ml 100 gramm 115 gramm
Szódabikarbóna
.
..
2 egység 400 ml 440 gramm 500 gramm
Víz..
.
1 + 1/4 egység 225 ml 237 gramm 273 gramm

 

1. két száraz alap a vízzel összekeverve,
kicsit sűrűbb mint a tej, de sima
2. lassú tűzön melegítve a massza buborékosodni kezd
3. még több buborék, kezd besűrűsödni
4. besűrűsödött, mint egy szósz
5. és egyből össze is áll
6. még pár perc a kis láng felett,
még sűrűbb anyag
7. amikor egy halomba összeáll,
akkor lesz jó
8. nagyon gyorsan kerüljön zárt dobozba, hogy ebben hűljön ki (marcipán állapot)
9. Zárjuk le
10. Kellékek hozzá (+keményítő), plusz 10 perc az előpakolással együtt. Az edény szépen néz ki, de sima vízbe beáztatva minden eltűnik róla 😉

 

—————————————————————————

2013. 12. 13. – az első próba

 

Tegnap délelőtt olvastam Dühös Mókus cikkét, amiben leírta, hogy hogyan lehet készíteni szódabikarbónából hófehér díszeket.
Mindenképp ki kellett próbálnom.
Este hazafelé beszereztem a keményítőt, szódabikarbóna volt még itthon.

Dühös Mókus receptje:
– 2 egység* szódabikarbóna
1 egység (kukorica)keményítő**
– 1+1/4 vagyis 1,25 egység víz (tehát 1 egész egység + még egy negyed egység)

A szódabikarbónát, és a keményítőt összekevertem egy nyeles edényben, hozzáöntöttem a vizet, majd lassú tűzön melegíteni  kezdtem.
Először – szinte rögtön – tej szerű anyag lett, majd pudingosodott, és hamarosan sűrű masszává állt össze. Ekkor egy kicsit dolgozós a történet, mert ugye folyamatosan kevergetni kell. Amikor az edény oldaláról is leválik, akkor kész. Közben ügyelni kell arra is, hogy ne kapjon le az alja, mert akkor már nem lesz hófehér 😉
Amikor kész, gyorsan belepakoltam az egészet egy zárható tetejű dobozba, és pihenni hagytam a konyhapulton egy napot. ( A doboz tetejét kétszer levettem, és a belsejét letöröltem, mivel ebben hűlt ki, a pára lecsapódott – felcsapódott 😀 . )

Ma délután kinyújtottuk és kiszaggattuk. Szilikonos sütőpapíron, erre nem ragadt rá. Érdekes, gumis állagú anyag lett, jó volt vele dolgozni, bár az aprólékosabban kidolgozott szaggatóformákból nem jött ki szépen. Így maradtak az egyszerű formák, javarészt szívecske.
Egy részébe csillámport tettünk, lilát, és még fehéret is. Most száradnak, de a sima fehér most még jobban tetszik.

Amit észrevettem szaggatás után egy órával, hogy kunkorodik a széle, így megfordítottam. Szóval, száradás közben ajánlatos forgatni, és persze kiszurkálni szaggatás után, hogy szalagot bele lehessen fűzni.
Itt az első próba, vékonyra nyújtva, száradás közben kunkorodva.

————————————————————————————————-

Mentés PDF fáljbaNyomtatás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..